Zadkiel Arkangyal

Zadkiel Arkangyal

Az arkangyalok hatalmas erővel támogatnak, segítenek bennünket, csak kérnünk kell.
Ha velük együtt dolgozunk önmagunk megismerésén, az életünk jobbá tételén, csodás eredményeket érhetünk el.

Tegyünk magunkért minden nap, igyekezzünk felismerni a körülöttünk lévő jeleket, saját erősségeinket és gyengeségeinket. Kérjük az arkangyalok segítségét, hogy fejlődhessünk, egyre szeretetteljesebbekké válhassunk; hogy boldogságot és harmóniát teremthessünk önmagunkban és környezetünkben.

Zadkiel Arkangyal

Nevének jelentése: ‘Isten jóindulata’.

Az ibolya tűz angyala.

Zadkiel a tökéletes szellemi tanító. Türelmes, kedves és mindentudó.

Közismerten hatékonyan segít az emberi emlékezőképesség működésében. Nyugodtan forduljunk hozzá, ha meg kell jegyeznünk valamit. Zadkiel örömmel megtanít bármire, amit tudnunk kell, csak kérdezzünk.

Olykor a Szókratész féle tanítási módszert alkalmazza, vagyis rávezet, hogy magunktól jöjjünk rá a dolgokra. Leginkább úgy vehetjük észre Zadkiel tanításait, ha a mintákat figyeljük mindenben, amit látunk, hallunk vagy gondolunk.

“Legyél mindig nyitott, és tanulj új dolgokat, majd tanítsd meg másoknak.”

Belső és külső szabadság; átváltozás; önmegismerés; a változás megengedése, jó irányba való változás; a karma feloldása és megváltása; karmikus alakzatok átlátása; ibolya láng.

Forrás: Dudus.hu

Az Arkangyalokhoz kapcsolódó pecsétek segítenek magunkhoz hívni és megtartani az energiájukat, így hatékonyan működhetünk együtt velük.

Mind a(z) 3 találat megjelenítve

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik a kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás